Évek óta rendszeresen fogyasztom az Immunot, naponta fél decit iszom ebéd után. A krónikus arcüreg gyulladásomat meggyógyította, melyről régebben be is számoltam. Most egészen véletlenül új tulajdonságát ismerhettem meg ennek a gyógynövényes italnak.
Hétfőn reggel enyhe hányingerrel indult a napom. Életkoromnál fogva a terhesség kizárt. Visszagondoltam a hétvégén miket ettem, de semmi nem indokolta az émelygést. Bármilyen ennivalóra vagy innivalóra gondoltam, erősödött a hányingerem. Délelőtt már némi hascsikarás is társult a tünetekhez, szóval elég rossz volt a közérzetem. Úgy döntöttem, hogy napokig szigorú diéta, főleg csak kamillateát fogok inni, az legalább pótolja a folyadékot és feltehetően nem árt.
Hétfőn ebédidőben már nagyon éhesnek éreztem magam, de változatlanul felkavarta a gyomrom az étel gondolata. Ennek ellenére készítettem egy mini adag krumplipürét és pár kanálnyit magamba erőltettem. Nem volt jó ötlet. Bár a püré bennem maradt, de a közérzetem sokkal rosszabb lett.
Hétfőn délután a szomszédomtól hallottam, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Az előző napokban sok ismerőse ugyanilyen tünetek miatt szenvedett. Nos, ez engem nem vigasztalt, de annyiban „örültem” a hírnek, hogy akkor nincs komolyabb gyomorbajom, csak beszereztem valamilyen vírust vagy baktériumot. Hétfőn és kedden maradtam a kamillateánál, viszont elfeledkeztem az Immunoról. Nem ebédeltem, így a nem létező tányér mellé sem került a fél deci Immuno. Kedden estére már a fejem is fájt, és az éhség ellenére nem kívántam enni.
És akkor jött a zseniális ötlet!
Azt ugye tudtam, hogy a bélrendszerben van az immunsejtek zöme, így a bélrendszer rendkívül fontos az immun aktivitás szempontjából. Ha valami betolakodó került az én bélrendszerembe, akkor miért ne próbálnám felturbózni az immunrendszeremet?
Erre a legjobb eszköz az Immuno.
Mivel napokig kihagytam az Immunot, így szinte egyszerre akartam pótolni a hiányt. Szerdán reggeltől vizespohárnyi adagokban ittam, délutánra majdnem 1 liter elfogyott, nagyon jól esett a hideg folyadék. Apró kortyokkal kezdtem, de nem okozott semmi bajt így szaporán nyeltem a hűsítő lét.
És lássunk csodát, szerda délutánra elmúlt a hányingerem! Micsoda felemelő érzés! Komoly ételt enni ugyan nem kívántam, de a fonottkalács jól esett az üres gyomromnak. Semmi émelygés, semmi hascsikarás. Újabb adag Immunóval besegítettem és estére már egészen jól éreztem magam.
Csütörtök délelőtt még csak Immuno kúrán tartottam magam, de este már mertem egy hajszálvékony szelet gépsonkát enni. Közben megtudtam, hogy másoknál egy-másfél hétig tartott a dolog.
Nekem szerencsém volt, mert az Immuno 2 nap alatt helyrehozott.
Bizonyára jó hatással volt a bélrendszerben levő immunsejtekre. Senkit nem ösztönzök arra, hogy súlyos esetben ne kérjen orvosi segítséget. Arra sincs garancia, hogy az Immuno másoknak ugyanígy segít a gyors gyógyulásban, mint nekem. Az is lehet, hogy az én rendszeres Immuno fogyasztásom miatt eleve enyhébb volt a gyomorfertőzés.
Azonban tanúsíthatom, hogy nekem gyorsan és hatékonyan segített. Ezért merem javasolni az Immunot általában, és tapasztalatom szerint valamilyen konkrét fertőzés esetén emelt mennyiség fogyasztása is hasznos lehet. Ártani biztosan nem fog, és ha a panaszok nem múlnak, vagy romlanak nyilván orvoshoz kell menni.
Elmondta: M. Katalin