Barion Pixel

Nekem is segített a Redpower Immuno!

A Redpower Immuno sokat segített! Két hete kellemetlen hasmenés zavarta meg idilli állapotomat. Nem vagyok allergiás semmire, nincs semmilyen étel intoleranciám. Nem ettem romlott vagy fertőzött ételt sem.

Életkoromhoz képest, közel a hetvenhez, meglehetősen jó egészségnek örvendek. Csak a legszükségesebb gyógyszereket szedem, ez jelenleg kétféle vérnyomáscsökkentő tablettát jelent. Ezeket is csak azért, mert be kellett látnom, hogy a gyógynövények és teák már nem érték el a kívánt hatást.

A jól ismert főtt krumpli, főtt rizs és sok folyadék “diéta” valamelyest hatott, de hát én türelmetlen vagyok. Azt tudtam, hogy a kömény jót tesz az emésztésnek, de sajnos nem szeretem azt a jellegzetes kömény ízt. Tekintettel a helyzetre, főztem ugyan köménymag teát, egy kis mézet is tettem hozzá, mégis olyan undorral kortyolgattam, hogy inkább lemondtam róla már az első főzet után.

Azért az égiek mindig meghallgatják az embert és segítenek! A hasmenés nem éppen olyan dolog, amit mindenkivel megtárgyalok, de egy közeli ismerősnek mégis megemlítettem miután hasonló állapotról számolt be. Micsoda mázli!

redpower-immuno-hanyinger-ellen

Ő mondta, hogy a Redpower Immuno nevű almalét kezdte el inni, hogy az őszi, téli időszakra erősebb legyen az immunrendszere.

Azt is mondta, mintha olvasott volna valami cikket a Redpower webáruházban, hogy az Immuno gyorsan elmulasztotta az illető hasmenését. Keressek rá. Google, a nagy barát segített, gyorsan megtalálni gyomorrontásról szóló blogot. Elolvastam a cikket és úgy gondoltam nem lehet bajom ha kipróbálom. Azt én is tudtam, hogy a bélrendszerünk adja az immunrendszerünk nagy részét, hát ezzel az almalével kárt nem tehetek magamban. Ha mást nem, a hasmenés közben elvesztett folyadékot, vitaminokat pótolom.

Bár kicsit elhúztam a szám, hogy az Immunoban is van kömény, de az almalé biztosan elnyomja és nem fogom érezni. Az almát pedig szeretem. Mivel az ismerősöm felajánlott egy doboz Immunot, átvettem tőle és azonnal elkezdtem inni. Nem az ajánlás szerinti fél decit, hanem kb. másfél decis pohárnyit egy-egy alkalommal. Nagyobb adagokban, ahogy a blog írója is fogyasztotta.

Nagy örömömre nekem is bevált az Immuno, bő 2 nap múlva teljesen helyrejöttem.

Mintha elvágták volna! No persze nem tudom, hogy Immuno nélkül is meggyógyultam volna-e addigra, de a hasi diszkomfort érzésem már néhány pohár Immuno után elmúlt. Feltételezem, hogy az üres beleken keresztül az Immuno gyógyitalban levő gyógynövény gyorsan felszívódott és akcióba lépett.

Mindenesetre én úgy gondolom, hogy az Immuno mulasztotta el a hasmenést. A kömény ízt nem éreztem benne, úgyhogy azonnal rendeltem is 3 dobozzal és a férjemmel együtt minden nap inni fogunk belőle. Remélem sikerül elkerülni az őszi és téli megfázásokat.

Elmondta: Bózsó Erzsébet


Redpower Immuno gyógynövényes funkcionális ital – 1500 ml

4900 Ft

egységár 3,26 Ft/ml

A RedPower Immuno egy természetes gyógynövényes ital, mely rostos almalével és gyógynövényekkel támogatja az immunrendszer működését. Fokozza a szervezet védekezőképességét, segítve a fertőzések elleni harcot. Hozzájárul a rostban gazdag táplálkozáshoz, és támogatja az egészséges életmódot. Gazdaságos kiszerelés Glutén mentes GMO mentes Hozzáadott cukor nélkül

Készleten

SKU: 83875
Category: