Barion Pixel

Egy szuper vérkép titka

László esete nagyon tanulságos. Nem is sejtette, hogy tudatos törekvése az immunrendszerének erősítésére, mekkora segítség lesz a műtét után. Az operáció egy hónapja volt, ezért telefonon beszéltünk.

László negyvenes éveinek közepén járó férfi, akinek korábban nem volt semmilyen komoly egészségi gondja. Mivel munkája a rendvédelmi szervezethez köti, így mind szellemi, mind pedig fizikai tevékenységet is végzett. Jól érezte magát, különösebb problémák nélkül leküzdötte a napi akadályokat.

Műtét előtti rövid Immuno kúra

Aztán 2021-ben finom homok került a rendszerbe. A szervezete jelezte, hogy valami nem stimmel, kicsit csikorognak a fogaskerekek. Némi fáradékonyságot tapasztalt, ami korábban egyáltalán nem volt rá jellemző. Eleinte több kávéval próbált javítani a helyzeten, de ez nem bizonyult jó megoldásnak. Aztán elérkezett az idő, amikor már nagyon zavaró lett a fáradékonyság érzése, a levegő utáni kapkodás és bizony orvoshoz kellett mennie.


Panaszai alapján különböző kardiológiai vizsgálatokat végeztek, melyek meghozták az eredményt. Szívbillentyű problémát tártak fel. Az orvos akkor úgy vélte, hogy majd pár év múlva valószínű műtétre lesz szükség, de a dolog még nem olyan veszélyes és gyógyszerekkel elodázható a sebészi beavatkozás.


Teltek a hónapok, László gondosan betartotta az orvosi utasításokat, szigorúan beszedte a felírt pirulákat. Eközben az országban dúlt a Covid, de szerencsére a vírust sikerült elkerülnie köszönhetően az időben megkapott védőoltásoknak. Általános állapota azonban kezdett romlani és 2022 nyár vége fele ismét felkereste a kardiológust.
Félelme beigazolódott: a szívbillentyűje nagyon vacakul működött, az operációra sokkal előbb lett szüksége, mint azt gondolta. Közvetlen életveszélyben nem volt, ezért novemberre jegyezték elő műtétre.


November messzinek tűnt és László nagyon félt, hogy valamilyen más betegség, például influenza, vagy valami hasonló, meghiúsítja az operációt. Tudta, hogy a beavatkozás előtt egyszerűen nem lehet beteg, leszámítva a meglévő szívbillentyű problémát. Elhatározta, hogy tudatosan törekszik az immunrendszerének megerősítésére.

Eszébe jutott, hogy évekkel korábban egy barátja már ajánlotta neki a Redpower márka Immuno nevű immunerősítő gyógyitalát. Akkor ki is próbálta, ízlett is neki, de csak pár alkalommal fogyasztott belőle így aztán nagy eredmény nem is volt várható. Viszont anyósa már jó ideje használta a Redpower márka Harmony nevű nyugtató italát és nagyon dicsérte azt. Így László arra gondolt, hogy elkezd egy Immuno kúrát. A gondolatot tett követte és napi rutinjává vált 1-2 deci Immuno elfogyasztása.

Eljött a november. Lászlót elkerülte mindenféle fertőzés, se nátha, se influenza, se fogfájás nem támasztott akadályt az operáció elé. Ezért eldöntötte, hogy a kórházba is visz magával Immunot.

A műtét után folytattam az Immuno kúrát

Elérkezett a nagy nap, betolták a műtőbe, altatás, szike, új szívbillentyű, varrás és ébredés az intenzíven. Az első héten gyengének érezte magát, de ez természetesnek számított. Persze nem is nagyon mozoghatott és csak hátonfekve aludhatott. Naponta vettek tőle vért, az ilyenkor szokásos paramétereket szorgalmasan ellenőrizték.

szivbillentyu-mutet-utan-redpower-immuno-gyogyitalt-ittam
Szívbillentyű műtét

Az operáció után egy héttel a kezelőorvosa azt mondta, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen szuper vérképet még egy betege sem mutatott, és el nem tudja képzelni Lászlónak ez mitől sikerül. Az Immuno ott volt a kórházi ágy melletti éjjeliszekrény tetején, elérhető közelségben, bárki láthatta. László szorgalmasan itta az Immunot, bár erről nem szólt senkinek, de nem is érdeklődött senki a doboz tartalmáról.


László biztos volt abban, hogy a szuper vérkép az Immunonak köszönhető. A kórházból végre hazamehetett, az Immuno otthon is hozzátartozik a napi folyadékbevitelhez. Sőt, e tapasztalat alapján az édesanyjának is vásárolt az Immuno-ból, és azt is ellenőrzi, hogy a mama tényleg meg is issza az előírt fél decit.


László saját szervezetén tapasztalta e gyógyital áldásos hatását, ezért a barátai körében nagyon lelkesen ajánlja. Búcsúzóul megemlíti, hogy a felesége bőrkiütéseit a Redpower Allergy mulasztotta el, de ez egy másik történet.

Búcsúzóul elárulta, hogy az Immuno olyannyira fontos szerepet tölt be az életében, hogy a családtagok karácsonyi ajándékai között lesz Redpower Immuno, Allergy és Harmony – kinek mire van szüksége.